Rólunk

Egyesületünk 1992-ben jött létre, megalakulásának célja a helyi és környékbeli nagycsaládosok segítése, közösségé formálása, valamint a nagycsaládosok sajátos érdekeinek képviselete és szolgálata. Az Egyesület a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagszervezeteként működik.  Jelenleg közel 50 tagcsalád alkotja, akik az év során részt vesznek az aktuális feladatok lebonyolításában és legfőbb élvezői az egyesületi szervezésben álló rendezvényeknek, programoknak, melyek középpontjában természetesen a családok, kiváltképp a gyermekek állnak. Ezen programokon kívül adományozóink révén rendszeres adományok kerülnek szétosztásra a tagok között, megkönnyítve ezzel picit a családok helyzetét.

Az Egyesületnek van egy gyönyörű tábora Inárcs mellett, mely otthont ad rendezvényeinknek és kedvelt kirándulóhelye a tagoknak, környékbelieknek. Nyugodt, békés hangulatú, a városi pörgéstől távol eső, csendes környezetben várja az ide látogatókat. Rendszeres, visszatérő vendégeink között vannak óvodai csoportok, iskolás osztályok, diák közösségek, de a gyermekek mellett a felnőttek is szívesen választják pihenéshez akár családi körben, akár baráti társasággal. A kirándulások mellett gyermektáboroztatás zajlik a nyár folyamán, saját szervezésünkben álló tábor mellett más programokhoz is bérelhető a helyszín. Esküvők is kerültek már megrendezésre ebben a csodálatos környezeteben. Tekintse meg galériánkban ezt a különleges helyet! Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk vagy csatlakozni egyesületünkhöz, az oldalunkon található elérhetőségek egyikén felveheti velünk a kapcsolatot, szeretettel várjuk!