2022-ben ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját az Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesülete, így a szokásos, évente megrendezésre kerülő Családi Napunk egyben születésnapi buli is volt, ahová – legnagyobb örömünkre – rengetegen ellátogattak. A programon való részvétel – mint mindig – díjmentes volt és természetesen nem csak nagycsaládosok számára szólt, bárki részt vehetett rajta.
Ezen a jeles eseményen vendégeink között köszönthettük Pánczél Károly országgyűlési képviselőt, Kardosné Gyurkó Katalint, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökét, Gál Imre polgármestert, valamint a Nagycsaládosok Hernádi Egyesületét, akik szintén 30. évfordulójukat ünnepelték. A Jerzsele Family közreműködésével Jakab Cintia műsorával indult az ünnepélyes megnyitó, aki elénekelte nekünk a NOE himnuszát és néhány népszerű slágert kedvcsináló gyanánt. A köszöntő beszédekben sok kedves, elismerő és bátorító mondat hangzott el, melyek csak megerősítettek minket abban a meggyőződésünkben, hogy azt a munkát, amit évek óta végzünk, érdemes folytatni. Az Egyesület tagjai rövid táncos előadással kedveskedtek a vendégeknek, majd hatalmas, 500 szeletes születésnapi tortával kínáltuk rendezvényünk résztvevőit.
Popcorn, vattacukor, kürtőskalács, lángos várta az ide érkezőket, a büfében pedig jegyeket lehetett váltani az ebédre, ezen alkalomra a nagycsaládos egyesület gulyáslevessel készült, hogy senki ne maradjon éhen. A gyermekek számára egész nap óriás csúszda (légvár), óriás lengőteke, saját kötélpályánk, valamint kézműves foglalkozások biztosítottak szórakozást, elfoglaltságot. A programok között szerepelt rendőrségi kutyás bemutató, melynek keretében láthattuk, hogyan viselkedik „munka közben” egy igazi négylábú nyomozó kutya, aki fegyelmezetten követi gazdája utasításait minden feladat során. Az Ócsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület ügyességi feladatokkal szórakoztatta a gyerekeket, a légváraknál pedig óriási sor és állandó nyüzsgés volt egész nap.
Ebéd után idén is vendégeink közt köszönthettük Zsolnai Csabát (Facebook elérhetőség: Csabi Rzr) és Stefanik Andrást is, akik a Polaris RZR-ekkel (melyek egyesítik a legkeményebb tereprally és offroad autók összes tulajdonságát) kalauzolták vendégeinket izgalmas erdei utazásra. Nagy érdeklődés övezte a programot, kicsik és nagyok egyaránt várták, hogy sorra kerüljenek, így vendégeink órákon keresztül megállás nélkül hajtották a gépeket. Felejthetetlen élmény volt, amit biztosan nem felejt el senki, aki egyszer beült melléjük! Aki megismételné vagy kipróbálná, vállalnak élménytúrát.
A nap utolsó programja a tombola volt, amihez sok felajánlást, csomagot kaptunk, így rengeteg nyerő szelvény juttatta ajándékhoz a hallgató közönséget. Volt köztük kozmetikai, műszaki, élelmiszer, tanszer és játékcsomag, de horgász, fodrászati, pizza, fagyi, jégkása, vacsora, pedikűrös utalvány is. A felajánlásokat ezúton is köszönjük minden kedves támogatónknak!
Reméljük, jövőre is hasonlóan tartalmas és fergeteges napot tölthetünk együtt Családi Napunk keretében, amelyre szertettel visszavárunk mindenkit!
Támogatóink voltak:
Inárcs Község Önkormányzata, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Nemzeti Együttműködési Alap, Kári-Ker 97 Kft. (Park Papír), Pizza Center, Norina Butik, Azúr, Berci Élelmiszerbolt, Maxi Burger, Horgászcikk bolt (Turcsányi Edina), Park Állateledel, Park Fagyizó, Bagolyvár Étterem, Vendégház és Wellness, K+K Kft. Benzinkút, Sakáltanya étel- is italfutár, Mangó Fitnessz, Berotel Networks, Zsolnai Csaba, Stefanik András, Kisgyörgy család, Póra Béla, Horváth István, Láng Olivér, Láng László, Csögör Péter, Nagycsaládosok Hernádi Egyesülete, egyesületi tagok és még sokan mások.