Erdei gyermektábor 2022.

Az Inárcsi Nagycsaládosok Szeretet Egyesületének szervezésében július 4-8. között került megrendezésre az erdei gyermektábor, mely az idei évben is igen nagy létszámmal valósulhatott meg. Összesen közel 160 gyermek vett részt a táborozásban, akiknek a felügyelete, étkeztetése több, mint 20 felnőtt és 10 fiatal segítő önkéntes munkája révén valósulhatott meg. Köztük olyan középiskolás fiatalok is segédkeztek, akik a kötelező közösségi szolgálatot töltötték nálunk. A közel egy hetes, ottalvós táboroztatást a helyi önkormányzat támogatásával igazán kedvezményes áron sikerült megvalósítani, így megfizethető segítséget nyújthattunk a szülőknek a nyári szünidőben gyermekük felügyeletében egy vidám, tartalmas hét keretében.

Az elmúlt évek során megnyert állami pályázatok révén az épületek, szobák, valamint a konyha felszereltségén rengeteget tudtunk javítani, az idei évben azonban a szabadtéri étkezőnk (TESZ-97 Kft., D&A s.r.o., CSOGOR-BAU KFT., Faragó Kft., Balázs Ákos e.v., Duna-Dráva Cement, Workmovie Art Kft. támogatásával) és a zuhanyzóhelyiségek (Wellis Magyarország Zrt. támogatásával) méretét is jelentősen növelni tudtuk támogatóink felajánlásai és egyesületünk tagjainak szorgalmas önkéntes munkája révén. A táborhely rendszeresen karban tartott, megtörtént a tavaszi időszakban a nagytakarítás, tisztasági festés, továbbá a rágcsáló- és rovarírtás, a szúnyogok és egyéb kellemetlen rovarok ellen pedig többszöri permetezéssel védekeztünk, aminek érezhető is volt a hatása a tábor ideje alatt is. A gyermekek felügyeletét és ellátását a tábor ideje alatt egyesületi tagok végezték önkéntes munka keretében, de jó fej fiatalok is csatlakoztak hozzánk, akik csapatkapitányi szerepben csillogtatták meg tudásukat, és rendkívül lelkiismeretesen végezték a rájuk szabott feladatokat. Közülük néhányan így tudták le a kötelező középiskolai közösségi szolgálatot, melyről egyesületünk igazolást állított ki számukra.

Ez a hét távol a városok zajtól, a nyüzsgő forgalomtól, gyönyörű zöld övezetben, az erdő ölelésében, napos, meleg időben is kellemes árnyékot nyújtó óriási fák árnyékában zajlott színes, érdekes programokkal tarkítva. Az erdő és a táborhely megtelt gyermekzsivajjal és még az első táborozók is megtalálták a közös hangot társaikkal a felhőtlen játék során. Az első nap mindig az ismerkedésé, a gyerekek felfedezték a tábor területét, próbáltak egymással, csapattársaikkal ismerkedni, oldódni az új környezeteben. Rengeteg játékot sikerült beszerezni erre a hétre, így lehetőségük volt íjászkodni, tollasozni, kosarazni, focizni, de népszerű volt a kötélpálya is a gyerekek körében. A hét folyamán több alkalommal is tartottunk csapatmérkőzéseket, melyek igazi verseny hangulatban teltek. Csupa szív segítőink (Királyfalvi Erzsébet, Fodor Mariann, Molnár Tünde, Smidáné Angelika, Márkus Tiborné) révén a gyerekek egész héten kedvükre kézműveskedhettek, az ügyes kis kezek között pedig sok szép alkotás született. Az idei évben a gyermektáboroztatásban is akadtak támogatóink, akik minden ellenszolgáltatás nélkül szívesen szórakoztatták a gyerekeket. Elsők a sorban a Hagyományőrző Kelevézek voltak, akik a gyerekek által kevésbé ismert, de annál érdekesebb és népszerűbb régi hangszerekkel és kellemes dallamokkal mulattatták a fiatal közönséget.  A nagy melegben az Ócsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület varázsolt csillámló habokat táborunkba, melybe nagy zsivajjal merültek bele a gyerekek. Volt, aki épphogy kilátszott a habokból, nagyon tetszett kicsiknek és nagyobbaknak is a hűsítő program. A hét utolsó napján Kalap Jakab produkcióval készült Jakab Zsolt és fia, Levente. A gyerkőcök néhány ismert dalukat már fejből tudták és együtt énekelték az előadókkal, de – ahogyan azt már megszokhattuk – rengeteg nevetés is kísérte az előadást. A kora esti órákban a Jerzsele Family készült fergeteges bulival, a gyerekek táncoltak, énekeltek, kifújták a „fáradalmas pihenést” és utoljára még jót mulattak táborozó társaikkal. A hét során több alkalommal beizzítottuk a popcorn és vattacukor készítő gépünket, aminek a sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy folyamatosan hosszú sor kígyózott előtte.

Szeretnénk megköszönni azoknak a helyi, környékbeli vállalkozóknak a támogatását, akik friss, kiváló minőségű élelmiszeradománnyal támogatták munkánkat és a gyerekek étkeztetését:

Ifj. Kubik Sándorné, id. Kisgyörgy Ágnes, ifj. Kisgyörgy Ágnes és Kisgyörgy Bálint a teljes zöldségmennyiséget, Zsíros Zsolt, Varga Tibor a friss húsárut biztosította, Kovács Zsuzsanna és családja pedig délutáni csemegeként finom dinnyét.

A programok megvalósulásához hozzájárult a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

Wordpress Photo Gallery